|
Lawrence, D. H. : Aki a szigeteket szerette : novellák
|
 |
Ha már a költözést említettem, az első nyarunk igencsak próbára tett bennünket minden rokon, ismerős feltétlen meg akarta ismerni az új miliőt, ahol élünk. (Új otthonunk, kis nyaralóból átalakított, lakható tér, amelynek használatba vételéhez először meg kellett minden nagyobb lakberendezési tárgytól szabadulnunk.) Szóval heti rendszerességgel hívtuk a vendégeket, egész nyáron. Télen a kisház 3–4 emberre van maximálva, így alaposan ki kellett a nyarat használni. Nem volt egészen zökkenőmenetes.
Megemlítettem hites uramnak, hogy tán jobb lett volna messzebbre költözni, pl. egy kis görög szigetre, amit nehezebb megközelíteni… A párom lakonikus tömörséggel közölte: fiam gondolj bele!- akkor nem egy hétvégére jönnének, hanem hetekig nálunk nyaralnának!
Lawrence D. H.: Aki a szigeteket szerette: novellák
Igen, az elhíresült Lady Chatterley írójának kötete. Az egyik novellájára nagyon jól emlékeztem, bár most, hogy így másodszor is átfutottam, kicsit hatásvadászónak érzem, de ettől függetlenül, érdekesnek és olvasmányosnak találom. Kevés embert ismerek, akit ne vonzana, a távoli ismeretlenség.
A novella címe: Egy asszony, aki ellovagolt. A főhős, egy kaliforniai lány, akit feleségül vesz egy holland származású ezüstbánya tulajdonos, aki féltőn és féltékenyen szereti. Az asszony azt hiszi új hazája Mexikó igazi kaland lesz. Ehelyett éli unalmas, és álmos életét, megszüli a két gyerekét, elhízik, és főleg unatkozik. Persze ott lappang benne a vágy, a kíváncsiság, hogy mi lehet a birtok kapuján túl? Kihasználva férje távollétét, felnyergel, kilovagol, és soha többet nem tér vissza, de hogy miért? Ez az igazi bökkenő!
Vándor Katalin (kisvándor)
| A könyv adatlapja |
|
|
Cím: |
Aki a szigeteket szerette : novellák |
| Szerző(k): |
Lawrence, D. H. |
| Kiadási adatok: |
Bp. : Európa, 1965 |
| Kategória: |
Szépirodalom - Próza |
| Értékelés: |
Nagyon jó! |
| Ár: |
1200 Ft |
  |
|