Waltari, Mika : Szinuhe

Szinuhe, azaz furmányos módszerek az olvasásra szánt idő megteremtéséhez.

Mester Attila a főiskolán volt a padtársam. Illetve lett. Én néztem ki magamnak, hogy a hátsó sorban ül egy mokány, kun arcú fiú, kefehajjal, aki szimpatikusnak tűnt, így hát gyorsan igyekeztem a táskámat letenni mellé. Hogy az utolsó sorban ült, meghatározó volt. Míg a középiskolában mindig az ajtó közelébe ültem, hogy egy percet se veszítsek el a szünetből, mert sürgős dolgaim voltak. (pl. dohányzás a WC-ben, berohanás a könyvtárba, fontos közlendő valakinek, rendszeres megjelenés az igazgató elvtársnál: Jelentkezem leszúrásra, csak haladjunk, stb…) Az a tény, hogy nem az első sorokban ültem, azt jelentette, hogy így nem voltam annyira szem előtt, amikor olvastam a pad alatt. Szóval nagy előrelépés volt az utolsó sor. Mert elhatároztam, hogy kiteszem a padra az olvasnivalót. Erre már otthon készültem, gondosan betettem a táskámba, az akkor géppapírnak hívott vékony lapokat, amelyek közé szendvicsszerűen beillesztettem az indigót, azaz a másoló papírt. (Milyen furcsa, hogy ezt ma már el kell magyarázni) A második óra előtt, amikor már biztos voltam benne, hogy különösebben nem érdekel, ami elhangzik, majd bebiflázom, ha kell, nemes egyszerűséggel felszólítottam Attilát, hogy jegyzeteljen nekem is. Előzőleg már láttam, hogy olvashatóan körmöl.
Kicsit bambán rám meredt, és engedelmeskedett. Ugyanezen kérés egy nőtől, órákig való magyarázkodásomban telt volna. Attila miközben körmölt, azt is konstatálta, hogy ezután belemélyedtem az éppen aktuális könyvembe. Persze, azért a szünetben megkérdezte, hogy mi az a jó könyv, amit ennyire elmélyülten olvasok. Mondtam: Waltari Szinuhé című munkája. Persze aztán kölcsönkérte, és így indult közöttünk egy laza kapcsolat. Nem is emlékszem, hogy nős volt-e, egyszer elmentünk beszélgetni a Paksi Halászcsárdába, meg tán egyszer moziba, talán nálam is járt. Nagyon jó humora volt, kissé fanyarkás, és tele volt nyírségi történetekkel. Ő mesélte, hogy az akkori tanácselnöknek telefonáltak egy délelőtt, hogy a nagy akváriumban döglődnek a halak. Persze azonnal kiadta az ukázt, hogy az otthoniak milyen életmentő beavatkozásokat tehetnek. Sajna, mit sem ért, félóránként jöttek a telefonok a további halpusztulásról. A sokadik jelentés után, már nem tartották vissza sürgős hivatali teendői és hazarohant. Kollégái sűrűn érdeklődtek a helyzetről, no meg a gyarapodó, várakozó ügyfelekről is tájékoztatták, így, aztán amikor végignézte az utolsó halacska agonizálást, szomorúan indult vissza a hivatalba. Addigra a kollégái kieszelték, hogy miképp tudnák kifejezni mély együttérzésüket. A tanácselnök közeledvén a hivatalhoz a következőt konstatálta: amerre a szem ellát, minden ablakban gyászlobogó lengett… kölcsönkérték még a tűzoltóság készletét is…
Sajnos, azóta Mester Attila is meghalt.
A következő könyvajánlóm is a holtak birodalmába vezet. Még engedjenek meg egy kis megjegyzést, mielőtt nekifognék. Manapság havonta megjelenik kb. 25 ezoterikus mű, 10 szakácskönyv, 6 könyv az állattartásról, és kb. 2-3 könyv az ókori Egyiptomról. Még ma is hihetetlenül kimeríthetetlen téma, ennek a kornak a sok-sok rejtélye, de olyan élethű képet festeni, főleg az egyiptomi halottkultuszról, mint ahogy ezt Waltari tette, egyik mű sem tudta eddig színvonalban meg sem közelíteni, ráadásul ilyen olvasmányos formában.
A finn író elvisz bennünket Thébába, Babilonba és Krétára is. Főszereplője Szinuhe, orvos, aki a magányos jelzőt kapta IV. Ekhnaton fáraótól, aki barátjának tekintette, s tanúja lesz a fáraó vallási és egyéb téren végrehajtott reformjainak, és azok bukásának is.
Sok kalandot él át az élők és holtak házában.
Magánéleti botrányai miatt, elmenekül Egyiptomból.
Sokat utazik, hogy tapasztalatokat gyűjtsön, így ismerkedünk meg a szomszéd népek kultúráival is. Megtanul írni, olvasni, maga is részt vesz cselszövésekben, és életveszélyes kalandokban.
Egy jelenetet például sosem tudok elfelejteni. Szinuhét meg akarják mérgezni. A találkozóra indulás előtt, megiszik egy kis üveg olajat, hogy a gyomrában „védőréteget” képezzen. (Tudom, botorság, de serdülő lányom ezután sosem engedtem el buliba, csak ha előtte otthon megettem zsíros kenyérrel… gyenge utánzat, de azért bevált.
Vagy a gyerek nem is kóstolgatott annyit, mint amitől én féltem?)
Térjünk vissza, mélységesen humánus orvosunkhoz, aki így búcsúzik a regény végén: „ Mert én, Szinuhe ember vagyok, és emberként éltem minden emberben, aki előttem volt, és emberként élek minden emberben, aki utánnam jön. Élek az emberek jajszavában és örömében, élek bánatában és félelmében. Élek az emberek jóságában és gonoszságában… Emberként örökké fogok élni az emberben”
Még egy kis érdekesség, az író Waltari, könyvei magyar kiadásaiból jelentősen támogatta a Fóti gyermekvárost. És még valami, Waltari írt egy krimit is… csakúgy próbaképpen, nem is sikeredett nagyon rosszul. (A címe : Megmondják a csillagok)
Vándor Katalin (kisvándor)

A könyv adatlapja
	Cím:	Szinuhe
	Szerző(k):	Waltari, Mika
	Kiadási adatok:	Bp. : Európa, 1985
	Kategória:	Szépirodalom - Próza
	Értékelés:	Nagyon jó!
	Ár:	920 Ft